Született: 2008. december 25-én
Churchill cicánk a Silvardo Cats tenyészetből, Farkas Szilviától került hozzánk 3 hónapos korában. Már akkor átvette az irányítást a csapat felett, egyáltalán nem zavarta, hogy ő a legkisebb.
Alig múlt 3 hónapos, amikor megméretettük első kiállításán, ahol azonnal megkapta az EX1 minősítést, amely alapkövetelmény egy tenyészmacskánál. A közönség körében pedig osztatlan sikert aratott.
Churchill a szépségén kívül további - az együttélés és a tenyésztés szempontjából fontos tulajdonságokkal rendelkezik:
Kiváló idegrendszere van. A macskákról tudjuk, hogy általában félénkek. Churchill nem fél az idegenektől, de amivel engem is minden alkalommal meglep, hogy nem fél pl. a porszívótól sem. Takarításkor - a macskabútor porszívózásánál nyugodtan felemelhetem a farkát, és takaríthatok alatta. Nem mozdulna az istenért sem - sőt játszik a porszívóval.
1 éves korára kellően morózus tekintete lett, de a Maine coonokra jellemzően nagyon játékos. Kedvence a fiam, érte mindent megtesz.
Nagyon okos, és képes magától adaptálni a dolgokat. Első meglepetésünk az volt, hogy mindig "segített" szennyest válogatni, de úgy gondoltuk, ez csak játék a számára. Akkor lepődtünk meg igazán, amikor a fiam szobájából hiba nélkül kihozta a szennyest (kamaszként sajnos sokszor a földön, széken, ágyon tartja), és lehelyezte a szennyestartó elé. Játékból néha otthagyunk neki tiszta ruhát is, de csak a szennyest viszi el.
A legutóbbi "tudományának" nem örülünk annyira. Az egyik nehezebben záródó, vagy ha úgy tetszik, könnyebben nyíló ajtót megtanulta kinyitni. Felkapaszkodik a kilincsre - benyomja. Most már a másik irányból is. Kinyitja a kilincset, és kipiszkálja az ajtót.
Szép sikereket értünk el a kiállításokon is.
2013. november 24-én nemzetközi bajnok lett, és mindkét nap nominálták Best in Showra is!